Végrendelet

     Ha még életében rendelkezik vagyonáról, annak örököseiről, nagyban megkönnyítheti a halálozást követő jogi procedúrát, amivel örököseinek fáradtságot spórolhat meg. Mindemellett legjobban csak is Ön tudhatja, kire szeretné hagyni a különféle javakat, melyekre élete folyamán szert tett. 

     A végrendelet tehát egy jognyilatkozat, melyben az örökhagyó  vagyonáról vagy annak egy részéről halála esetére rendelkezik. 

     Vannak kritériumok, melyeknek meg kell felelnie: Látszódni kell rajta, hogy az örökhagyó személyesen tette és olyan nyilatkozatot kell tartalmazni melyből a végrendeleti minőség kitűnik, vagyis valamilyen formában(örökösnevezés, kizárás, stb.) vagyonáról rendelkeznie kell. 

     Végrendeletek fajtái:

    • Kézzel írott, melyet a végrendelkező elejétől végig maga ír saját kezűleg, majd az alá is írja.
    • Írásbeli végrendelet, melyet a végrendelkező két tanú jelenlétében aláír, majd a két tanú is hitelesítésképpen azt aláírásával látja el.
    • Közjegyzőnél letett végrendelet
 

     További szabályok és jogi kérdésekkel, forduljon bizalommal hozzánk, neves szakemberek segítik munkánkat, mindennemű jogi kérdésekben.